melyet azért szerzett, hogy Erik király, kinek kezére jutott, megkegyelmezzen néki.
Nyugat vizén
Vidurt vivém:
hő-lehe vasban
bárkahasban.
Halad én hajóm
haragos habon,
vagyon a sarka
verssel rakva.
Hívó szóra
szállék hajóra,
skót vízparthoz
vers-hab csapdos:
ékes az ének:
hódol néked,
híved mondja,
halld, hogy mondja!
Immár kezdem,
csendért esdem,
zajgó szádat
zárral zárjad!
Híred, neved
hirdeti nemed,
maga Vidur,
Fényes Nagyúr!
Elő, fejsze,
pajzsok ezre:
haragod zúdul,
hadakat szétdúl,
seregek döngnek,
sárba ledőlnek:
vérferedőben,
fürödnek földben.
Vitézek sora
nem fut soha,
derekak erőben,
dárda-esőben:
vér viharzik,
tengere habzik,
zászlót körül
küzdő kerül.
Parton a népek
hódolnak néked:
erőd hirdetik,
Erős Erik!
- - - - - - - - -
Szólnál ugyan
szóval, Uram -
illő csendben
hallgatál engem:
szóra fakadtam,
szívből adtam
Ódinn versét
Fényes Fenség!
Tárván tártam
mell-kincstáram:
tűrél is engem
tróntermedben.
Neked, Nagy Király,
hódolat kijár:
vitéz, ki hallja,
versemmel vallja!
/Ford.: Orbán Ottó/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése