Páskulyné Kovács Erzsébet: Úgy élek én itt

Úgy élek én itt, olyan mostohán,
mint eresz árnyéka a ház falán.
Ha van, vagy ha nincs, észre sem veszik,
s mikor eltünik, nem emlegetik.

Úgy élek én itt, olyan egyedűl,
mint egy félretett, régi hegedű.
Pedig de sok dal nyomja szívemet:
elmondani nem tudom, nincs kinek.

Olyan vagyok, mint csendes alkonyat,
látom nyárestén hunyó napomat.
Sötétül az ég, egyre feketébb:
jaj! Szeretni szerettem volna még!

- Egyedül vagyok, olyan egyedül,
mint egy félretett, régi hegedű.
Csak a múlt játszik fáradt húrokon,
meg a bánat, a szívemmel rokon.