Paul Verlaine: Lankadt kéj lelkesedése

Lankadt kéj lelkesedése,
szerelem szenderedése,
erdők hűs árnya neszez,
ölelő szellők suhannak,
lombja közt szürke galyaknak
kis hangok kórusa ez.

Óh, törékeny, friss zsibongás!
Susog, csivog, csupa zsongás,
ezer édes hangja gyúl:
hajlongó fű sikolyának
mondanád, s kavics zajának,
mely a víz alatt gurúl.

S mely álmodva sír felettünk,
ez a lélek a mi lelkünk,
miénk, ugye, ez a jaj?
Az enyém és a tiéd? Mondd!
A langy égbe belőlünk zsong
e szerény s halk esti dal?

/Ford.: Szabó Lőrinc/