Túrmezei Erzsébet: Tavasz felé

Barna még az erdő,
de az avaron
áttör már a győztes,
ifjú hatalom:

ibolya, fűszálak...
és a mogyoró
barkája a szélben
vidám lobogó.

Tavasz tűzte oda,
győztes akarat,
és mozdul az élet
fában, föld alatt.

Bár barna az erdő,
kopár, dísztelen,
amit, még nem látok,
azt énekelem.

Kertek néma hantja
titokzatosan
hallgat aeeól, ami
alatta fogan.

Millió magocskát
ölel, rejteget.
Rá a szürke felleg
könnyet ejteget.

Esőcsepp leperdül,
a kis maghoz ér,
kemény burkot pattant...
kihajt a gyökér.

Bár kopár minden kert
néma, dísztelen,
amit még nem látok,
azt énekelem.

Kihajt a legszentebb
mag, az ige is!
Kizsendül a szívek
kopár kertje is,

s Krisztus tavaszában
új élet terem!
Amit még nem látok,
azt énekelem.