A. Sz. Puskin: Az élet szekerén

Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repűl:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenűl.

Reggel beszállnak, nyaktörésre
készen, szivünk csakugy röpít:
félre lustaság, óvatosság:
"Hajts," - kiáltjuk - "az istenit!"

Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz:
nézzük a lejtőt, omladékot:
"Lassan!" - kiáltjuk - "hé, vigyázz!"

Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni...
De a kocsis csak hajt tovább.

/Ford.: Szabó Lőrinc/