M. Lermontov: Az angyal

Isten szelid angyala zengve suhant:
s ragyogva figyelte a dalt,
a végtelen éj ütemes gyönyörét
a hold meg a csillagos ég.

A bűntelen üdvöt, a tiszta hazát
s az Ur örök akaratát
hirdette-köszönte szárnyaló
imával az ének, a szó.

S karján gyermeket ringatott
az angyal, és zokogott:
s átjárta, szövegtelen, a fiatal
kis lelket a mennyei dal.

Az a lélek itt csak szenvedett:
szeme üdvöt, eget keresett,
s számára az angyali dalt sohase
pótolta földi zene.

/Ford.: Szabó Lőrinc/