Gábor Andor: Dal felnőtt gyerekeknek

Tavasz van, édes emberek!
A szivem fűben hempereg.
Úgy hempereg, mint kiscsikó,
Mert élni szép, mert élni jó.

A lég olyan pezsgő ital!
Úgy zeng a friss pacsirta-dal!
Az ág virággal oly havas!
Az ég, az ég olyan magas!

Fejem világos és szabad,
A szivemhez szenny nem tapad,
Én mindenkit csak szeretek:
Nem! gonosz én nem lehetek!

Ember, ki élsz, dús és öreg:
Légy könnyű, koldus és meleg!
Ne légy közömbös és ravasz,
Ne mondd, hogy néked nincs tavasz!

Ne mondd, hogy ez nem érdekel:
Nézd, ember, élni, élni kell!
Hagyd hasznod' és hagyd üzleted',
Örökké úgysem űzheted!

Nézd: semmim, semmim sincs nekem,
Se értékem, se érdekem,
Se rokonom, se gyerekem,
E ragyogó földkereken!

Nincs célom, nincs ambicióm,
Nincs égi és nincs földi jóm,
Csak lágy szivem van, csak lágy szavam,
És mégis jól érzem magam.

Harminchat év a vállamon,
Se otthonom, se államom:
És megmaradtam ifjunak,
S úgy égek, mint az ifju nap!

Kivánd meg tőlem! Jöjj velem!
Én az életet kedvelem:
Ha lomb alatt, ha nap hevén
Rossz útra nem vihetlek én!

Ne mondd, hogy együgyű dalom!
Az életet magasztalom,
És együgyű az élet is,
Ha komplikáltnak véled is.

Így éreztem, így, igazán,
Kilencszázhúsz szent tavaszán,
Mikor Berlinben folyt a vér:
A tavaszér'! A tavaszér'!