A gőgről, hogy van-e, még azt se tudtam,
gyermekszívemben gőg nem égett.
A gazdagoknak fehér vánkosuk van,
s csíkos vánkosa a szegénynek.
S nem tudtam azt se, hogy mily szép a dal, ha
anyácska az, ki énekelget,
mikor csöpp magzatát ölébe tartva
álomba szenderűl a gyermek.
Nem ő altatgatott: az órainga,
dalolt a perc: az óra lelke,
magam tanultam elaludni sírva,
színes párnámat átölelve.
Még álmomban is hősöm járt eszemben,
a kis lombard-fiú – ő járt ott:
azt álmodtam, szent zászlóink közt fekszem,
s a mellemen seb és virágok…
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése