Föl-fölkiáltok olykor:
"Igaztalan vagy édes Istenem,
Mert mind a földi jók s javakból
Alig jutott parányi rész nekem.
Duskál - de hány - a pénzben
Soknak haszontalanra is telik,
Mig énnekem falat kenyérért
Izzadni kell reggeltől-estelig."
És néha mégis elfog
Valami büszke koldus-öntudat:
Hogy életem vadon szigetjén
Magam töröm magamnak az utat!
Szélvész sikong körülem,
Arcomba szórja mind a föld porát.
Tövis-bokor szaggatja, lábam,
S én megsebezve is - megyek tovább.
S amig ezernyi másnak
Békét sem ád talán a kincs-halom,
Én bús fejem, ha jő az este,
Nyugodtan álmodóra hajthatom.
S föl-fölsóhajtok akkor:
"De jó, de bölcs vagy édes Istenem,
Hogy életem nehéz tusáin
Arany helyett erőt adtál nekem!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése