Csodás ország van itt:
öreg bükkfák borítják
sós tenger tájain:
dimbes-dombos, kies hazaí.
hívják vén Dániának, -
ez Freya csarnoka.
Itt laktak hajdanán
páncélos óriások:
nyugodtak harc után,
majd űzték ellenségüket.
Csontjuk most ott pihen, hol
állnak órjás kövek.
Még mindig szép e hon,
mert cirádázza kék víz,
szépen zöldell a lomb:
nagyasszonyok, kecses szüzek,
férjek, serény legények
müvelik földjüket.
Bájos dél északon
kalász-ruháju földed, -
zöld, dánok-lakta hon!
Vitorlások járják kevély
utuk. Hol eke s hajó szánt,
ott megül a remény.
A dán szív egyenes.
Gyűlöl béklyós rajongást,
előitéletet.
Barátnak nyílt, gúnynak hideg.
Lányért, honért, királyért
vernek a jüt szívek.
Korunk nem lát homályt,
tudás-, művészetért már
felemelé szavát.
Szebb jövőbe vetett remény
Bragi, Mimir nyomán ily hőn,
mint itt, sehol sem él.
Nem nagy e honi föld,
de büszke Koppenhágád
más városnál különb.
Nála szebbhez tenger se suhan
Trondheimtől mind Rómáig, és
nem száll völgybe folyam.
Éljen király, haza,
s ki csak munkál, amit tud:
hazánk minden fia!
Éljen öreg Dánhon, amíg
bükkfák a kék habokban
fejük tükröztetik.
/Ford.: Jánosy István/
öreg bükkfák borítják
sós tenger tájain:
dimbes-dombos, kies hazaí.
hívják vén Dániának, -
ez Freya csarnoka.
Itt laktak hajdanán
páncélos óriások:
nyugodtak harc után,
majd űzték ellenségüket.
Csontjuk most ott pihen, hol
állnak órjás kövek.
Még mindig szép e hon,
mert cirádázza kék víz,
szépen zöldell a lomb:
nagyasszonyok, kecses szüzek,
férjek, serény legények
müvelik földjüket.
Bájos dél északon
kalász-ruháju földed, -
zöld, dánok-lakta hon!
Vitorlások járják kevély
utuk. Hol eke s hajó szánt,
ott megül a remény.
A dán szív egyenes.
Gyűlöl béklyós rajongást,
előitéletet.
Barátnak nyílt, gúnynak hideg.
Lányért, honért, királyért
vernek a jüt szívek.
Korunk nem lát homályt,
tudás-, művészetért már
felemelé szavát.
Szebb jövőbe vetett remény
Bragi, Mimir nyomán ily hőn,
mint itt, sehol sem él.
Nem nagy e honi föld,
de büszke Koppenhágád
más városnál különb.
Nála szebbhez tenger se suhan
Trondheimtől mind Rómáig, és
nem száll völgybe folyam.
Éljen király, haza,
s ki csak munkál, amit tud:
hazánk minden fia!
Éljen öreg Dánhon, amíg
bükkfák a kék habokban
fejük tükröztetik.
/Ford.: Jánosy István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése