Úgy szeretjük ezt a földet:
ezer fészkivel,
barázdáltan, vihar-törve
víz fölé ivel.
Szeretjük, s ha szüleinkre
gondolunk, s hires
ősdalra, mi téreinkre
álmokat himez.
Harald óvta ezt a hont vad
daliáival.
Haakon védte partjainkat,
s szólt ojvindi dal.
Olaf festé a keresztet
vérével ide.
Róma ellen innen zengett
Sverre zord "Nem"-e.
Fejszéinket pórok fenték,
ha ellen kele.
Győzve villant a part mentén
Tordenskiold heve.
Még a nők is fönn csatáztak,
mint a férfiak:
máshol nő csak könnyet áztat,
s az ellen halad.
Álltuk zord idők viharját,
s úgy lettünk rabok,
míg a kékszemű szabadság
ránk nem virradott.
Apánk erejét ez adta:
éhet tűrni, vészt:
becsületet a halottnak,
és kibékülést.
Ellenünk ledobva fegyvert
sisakot nyitott.
Felé léptünk bűvölettel.
Testvérünk ím ott!
Szégyen-igánktól megváltunk,
s vonultunk külön.
Három testvér: együtt állunk,
s így lesz, bármi jön!
Úgy szeretjük ezt a földet:
ezer fészkivel,
barázdáltan, vihar-törten
víz fölé ivel.
S mint apáink harca gyászból
érlelt diadalt:
Békéjéért üssünk tábort,
Sors ha így sugall!
/Ford.: Jánosy István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése