(CCXXXV)
Visz Ámor, jaj, hová nincs menni kedvem,
s tudom, máris tilosban jár a lábom;
terhére lettem így, bár nem szokásom,
az egyetlen királynőnek szivemben.
Kormányos még nem óvta éberebben
kincstelt hajóját, hogy ne rontsa zátony,
mint én törékeny csónakom vigyázom
Hölgyem kérlelhetetlen gőgje ellen.
De könnyzápor s nem szűnő vad viharja
a sóhajoknak elsodorta bárkám
- tél fogja most körül, borzalmas éjjel,
magának kínra, másnak gondra, bajra,
s egyébre sem! S dühödt hullámok árján
kormány, vitorla törve, tépve széjjel.
/Ford.: Csorba Győző/
Visz Ámor, jaj, hová nincs menni kedvem,
s tudom, máris tilosban jár a lábom;
terhére lettem így, bár nem szokásom,
az egyetlen királynőnek szivemben.
Kormányos még nem óvta éberebben
kincstelt hajóját, hogy ne rontsa zátony,
mint én törékeny csónakom vigyázom
Hölgyem kérlelhetetlen gőgje ellen.
De könnyzápor s nem szűnő vad viharja
a sóhajoknak elsodorta bárkám
- tél fogja most körül, borzalmas éjjel,
magának kínra, másnak gondra, bajra,
s egyébre sem! S dühödt hullámok árján
kormány, vitorla törve, tépve széjjel.
/Ford.: Csorba Győző/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése