1
A liliomok szórják dús aranyjuk,
hull száraikról a hervadt kehely
s ahol a bükk mered az égre fel
egy elmaradt, szomorgó vadgalamb búg.
A napraforgón halványul a pompa,
tányérja száraz lett és fekete,
beszél a kertben a szél éneke
s zizegve zúg a holt levélcsomókba.
A bús fagyal sápadt, tejszínű szirma
havas pihékbe kezd szállongani
s mint vérszínű selyemnek rongyai
hevernek a rózsák is elvirítva.
2
A téli ég fehér ködén
bámul a hold a vízre le,
mint bősz oroszlán vad szeme,
körötte rőt felleg-sörény.
Keréknél kormányos tanyáz,
egy árny az árnyban és kutat,
ugrálnak az acélrudak,
zörög a gép és dörg a ház.
Zúg a vihar a vízbe kint,
amint megy a nagy, lomha dóm
s a sárga tajték hallgatón
mint omló-bomló csipke ring.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése