Másnap reggel Perceval elbúcsúzott a
Remetekirálytól, és elindult, hogy bevégezze küldetését. Mielőtt azonban elérte
volna a célját, még egy megpróbáltatást kellett kiállnia.
Hősünk elgondolkodva ügetett az
erdőn keresztül, a kantárt a ló nyakába vetve, hadd vezesse az kedve szerint,
vagy kövesse a sors szándékát. Éppen egy tisztáshoz ért, mikor útjába pompás
lovag tévedt. Az idegen lovag vértjét szikrázó drágakövek díszítették, s az
ifjú színarannyal átszőtt ruhája és büszke tartása királyi vérről tanúskodott.
Számos távoli ország ura volt e férfi, mór, szaracén s arab választotta őt
királlyá, és most hajórajától távol, kalandot keresni járt e rengetegben. Hiába
volt oly széles a föld háta, mégis találkozott e két bajnok, s amint
megpillantották egymást, máris felágaskodott harci kedvük. Pedig testvérek
voltak, Gamuret két gyermeke. Feirefisz állt itt Percevallal szemben. A
testvérek ellenségként rontottak egymásra, lovukat megsarkantyúzták, s kopjájuk
máris szilánkokba repült. Ekkor kardot rántottak, s addig kaszabolták egymást,
míg lovuk kimerülten roskadt a gyepre. Ők azonban fáradhatatlanul csattogtatták
kardjukat, keresztény verte a pogányt, pogány a keresztényt - mivel Feirefisz
anyja hitében nevelkedett -, s kedvesük nevét kiáltva tüzelték tovább
önmagukat. Egyszerre Perceval térdre bukott, és Feirefisz a végső csapásra
készült. De emberére talált, Perceval a Grálra gondolt, és menten új erő
költözött belé. Hiába harsogta jelszavát a pogány, Perceval magasra emelte
kardját, és rettentő csapást mért Feirefisz sisakjára. Kettétört a bűvös
fegyver, s a pogány is erejét vesztve hullott a porba. Perceval fegyver nélkül
állt, Feirefisz pedig talpra ugorva kiáltotta:
- Kard nélkül nem küzdök ellened. Ha
el nem pattan fegyvered, úgyis te győztél volna. Pihenjünk meg békében, és
mondd meg, ki vagy!
Perceval így felelt:
- Csak a legyőzött tartozik
megnevezni magát. Engem még nem győztek le harcban: nevezd meg hát magad!
- Nem bánom, nevezzél "vert vitéznek",
nem szégyellem megvallani nevem. Feirefisznek hívnak, és Anjou-vérből
származom.
- Hogyan - kiáltott Herzeloyda fia
-, az Anjou-örökség egyedül engem illet. Ha kettőnk közül az egyik Anjou, úgy
az én vagyok. Igaz, hallottam már, hogy valahol messze egy pogány hős is viseli
e nevet, úgy tudom, féltestvérem e dicső bajnok. Engedd látnom arcodat,
hasonlítasz-e ahhoz, akinek őt mondották.
- Milyennek mondják? - kérdezte
kíváncsian az idegen lovag.
- Úgy tudom, a bőre olyan, mint a
festett pergamen: fekete és fehér.
Feirefisz ekkor leoldotta sisakját,
és felfedte arcát Perceval előtt. Perceval boldogan ismerte fel bátyját, kinek
olyan volt a képe, mint a szarka tolla. Ujjongva borultak egymás nyakába, és
áldották a sorsot, amiért útjukat keresztezte. Órákig ültek a tisztás zöld
füvén, és ki nem fogytak a másik erényének magasztalásából, és együtt idézték
hős atyjuk emlékét. Végül Perceval Artur táborába hívta Feirefiszt, s az
örömmel követte megtalált öccsét a híres király elé. Midőn a két dalia bevonult,
a lovagok szeme-szája elállt a csodálkozástól Feirefisz pompás öltözékének
láttán. Perceval bemutatta bátyját a nemes társaságnak, elbeszélte a különös
bajvívás történetét, és valamennyien együtt örültek a csodás módon egymásra
talált testvérekkel. Artur király mindkettőjüket trónja mellé ültette, és vidám
lakomát rendelt Perceval visszatérésének megünneplésére. Mindannyian
csodálattal övezték Perceval tarka rokonát, és vége-hossza nem volt a
felköszöntőknek. A vigalom kellős közepén lefátyolozott hölgy jelent meg, és
Artur király előtt bókolva, szót kért. Midőn fölemelte fátylát a vendégek
csodálkozva ismerték fel Kundriet, a Boszorkányt. Kundrie Percevalhoz lépett,
és alázatos hangon szólt:
- Üdvöz légy, Gamuret fia! Téged is
Isten hozott, fekete-fehér pogány. Örvendj, Perceval, nagy szerencse ért!
Megjelent az írás a Grálon, hogy te vagy a Grál ura. Tudd meg, hogy bájos
asszonyod, Kondwiramur két ikerfiút szült neked. Lohengrinnek hívják az
egyiket, Kardeisznek a másikat. Kardeisz országaid ura lesz, Lohengrin pedig
téged követ a Grál trónusán. E napig a gond és szenvedés volt osztályrészed, de
mától fogva az öröm és Boldogság szegődik melléd társul. Jöjj, ne késlekedj!
Kérdezz!...és szabadítsd meg Anfortast kínjaitól. Válassz ki egy társat kísérőül,
és indulj Mont Salvat felé!
Perceval felindultan hallgatta
Kundrie szavait és felkérte bátyját, hogy legyen kísérője a nagy úton. Nyomban
lóra szálltak, és Kundrie vezetésével elvágtattak Mont Salvat felé.
Közben Anfortas király szenvedése
tűrhetetlenné vált. Már régóta kívánta a halált, és irgalomért könyörgött az
Egek Urához. Nem is késett volna halála, ha nem tartja életben a Grál. Már csak
egyetlen reménye volt: visszavárta a férfit, aki már egyszer elmulasztotta
üdvét, de másodszor aligha mulasztja el. Anfortas jajszava betöltötte a várat,
sebei kiújultak, s arca eltorzult a fájdalomtól. Perceval és Feirefisz sietve
közeledtek a vár felé, előttük nyargalt vezetőjük, Kundrie, a Boszorkány. A
kastély közelében Grál-címeres lovagok állták útjukat, Feirefisz már-már nekik
ugratott, de Kundrie megragadta kantárszárát, és így kiáltott:
- Megállj! A szent Grálra felesküdt
vitézek ők, ezután Percevalt szolgálja fegyverük.
A Grál-lovagok leszálltak ménjükről,
és tisztelegve járultak Perceval elé. A kis csoport folytatta útját, s midőn
elébük tűnt a Mont Salvat ékessége, Perceval leugrott nyergéből, s homlokával
az út porát érintve imádkozott. A kilenc meredély fölött új híd lebegett. Oly
keskeny, akár a kötél. Hogyan lehet lóval rajta áthaladni? Perceval habozás
nélkül nekivágott, s amint pejlova lába a hidat érintette, az egyszerre
kitágult, kényelmes utat engedve a lovasnak. Ez volt az elszántság próbája. A
kapuban bősz oroszlán ugrott elé, de a következő pillanatban hízelgő macskaként
simult lábához. A lépcsőn udvarnokok hada jött elébük, felvezették Percevalt és
Feirefiszt a nagyterembe, s aranykupában üdítő borral kínálták őket. De
Perceval nem vesztegette idejét, sietve vonult a fájdalomtól sanyargatott
Anfortashoz, aki kínjai közt is örömmel fogadta szabadítóját:
- Ó, mennyire vártalak! A múltkor
úgy mentél el, mintha kő lenne a szíved helyén. Szólj a lovagoknak, hagyjanak
végre meghalni. Tartsd távol tőlem a Grált nyolc napig, s akkor betelik életem.
A Halászkirályt kimerítette a
beszéd, visszahanyatlott elefántcsont ágyára, és félig zárt pillái közül nézte
a nap lenyugvó sugarait. Perceval szívét mélységes részvét szállta meg. Térdre
hullott a beteg ágya előtt, hosszan imádkozott, majd így szólt Anfortashoz:
- Szólj, Bátyám, mi okozza a
kínszenvedéseid?
És íme, megtörtént a csoda. Mint
hajdan Lázár, aki feltámadt sírjából, Anfortas ifjúi erőre kapott. Arcvonásai
kisimultak, sebe nyomtalanul behegedt, egykori szépsége visszatért. A lovagok
egybegyűltek a teremben, és kardjukat hódolattal nyújtották az új Grál-király
felé. Nyomban követet menesztettek a szépséges Kondwiramur királynéhoz, hogy
haladék nélkül induljon a Mont Savalatra.
Néhány nap múltán kezdetét vette a
nagy Grál-örömünnep. A lovagok felálltak a díszes teremben, bevonultak a szüzek
drága öltözékben, s mögöttük haladt a legtündöklőbb, Repanse de Joie királynő,
kezében a Szent Grál edényével. Kívüle senki nem érinthette a Grált, mert
tökéletes volt szíve alázatossága Perceval földöntúli örömmel nézte a szent ereklyét,
áhítattal térdre borult, és csókkal illette. Ezután a menet a kápolnába indult.
A Szent Grállal együtt vitték a vérző lándzsát, Anfortas kínjainak kútfejét, s
az edénybe vér hullott. A misét sz ősz Trevrezent, a Remetekirály mondta, s az
áhítatosság végeztével elővezették Feirefiszt, hogy megtagadja pogány hitét, és
felvegye a szent kersztséget. Amint a keresztvíz Feirefisz homlokát érintette,
előtte is teljes fényében fölragyogott a Grál. De Feirefisz szívében más fény
is kigyúlt, Repanse de Joie éjfekete szeme felgyújtotta Feirefisz lelkében a
szerelem tüzét.
Az ünnepségek után Feirefisz
hazájába készülődött. Anfortas áldását adta Feirefisz Repanse de Joie
szerelmére, s a lány követte a királyt távoli hazájába. Szomorú búcsút vettek
Percevaltól, Kondwiramurtól és a Grál lovagjaitól, majd hajóra szálltak, és
elindultak Napkeletnek. Hosszú évek múltán jött csak hír felőlük. Feirefisz
békésen uralkodott Indiában, ott született meg fia, aki később János pap néven
terjesztette a hitet a pogányok között.
Perceval elűzte a kínt és a
fájdalmat a Mont Salvat hegyéről. Fia, Lohengrin daliás, lovagi erényekkel ékes
leventévé serdült. Messze földön ismerték az ifjú bátorságának és szépségének
hírét, és számos hercegnő versengett kegyeiért. Ám Lohengrin nemes erényei
ellenálltak a világ csábító hatalmának.
/Ford.: Román József/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése