2014. június 10., kedd

Vályi Nagy Géza: Az aradi tizenhárom



Csöndes őszi alkonyatba
Édesanyám tanítgatta:
Fiam soha ne feledd el,
Vésd szivedbe szeretettel, -
Legdicsőbb név a világon
Az aradi tizenhárom!

Hogy kik voltak, azt kérdezed, -
Nem emberek – félistenek,
Szent hazánkért mentek harcba,
Diadalról-diadalra
Rört előre bősz csatákon.
Az aradi tizenhárom!

S mégis, mégis nemsokára
Letörött a zászlónk szárnya, -
Győzött ármány, ádáz gazság,
Vérbe fulladt az igazság.
S csúf halállal Golgotánkon
Pusztult el a tizenhárom!

Dús honfivér hullt a földre,
S egy szent, nagy fa nőtt belőle:
A szabadság büszke fája, -
S amíg susog koronája,
Nem fog rajtunk szolgajárom:
Megváltott a tizenhárom!

1 megjegyzés:

  1. A második versszakban, téves gépelés történt, nem Rört, hanem Tört előre bősz csatákon!

    VálaszTörlés

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5