Hajnalba kelek föl és azután
csak szítja a lángokat egyre a szám
és súrolok és sütök és söprök,
már csillag is ég, de a munka örök.
Bezzeg nyoszolyán hever a fiatal,
a gondja a szalag, a tréfa, a dal,
elmúlik napja, örökre henyél,
sóhajt, ha haját emelinti a szél.
De engemet, aggot, a sors keze űz...
és gyöngül a szikra, kilobban a tűz.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése