Látom, még szinte alva,
hogy valaki belép,
tenyerén mécse ég,
s tudom, hogy ő az asszony,
ki kályhám gyújtja rég.
Kezében kislapát,
hamut visz, hord be fát,
s hogy langymeleg fuj át,
csöndben csukván az ajtót,
elhagyja a szobát.
Tudom, hogy van panassza,
de sok terhe alól
róla egy szót se szól.
Kezén a munka szennye,
kontya sincs fonva jól.
Bolonddá kit se tesz,
szelíd mindenkihez,
oly halk, alig neszez. -
Dalt is csak az ujjával
a hamuba jegyez.
Tudom, jóhíve nincsen,
épphogy eléldegél,
szegény, mint egy egér,
a bére meg szidás-gáncs,
és mellé csak kenyér.
Már mindig úgy esett,
hogy sorsunk hűvösebb,
akik jószivüek.
De vágyik-é melegre,
ki elsőbb gyújt tüzet?
/Ford.: Bernáth István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése