Davíd Stefánsson: A holló

Fekete az öreg holló,
az én kedves madaram,
fel a Napba, fel az égbe
dala károgva suhan.

Kár, kár, kár.
Dalát ócsárolni kár.
Dalát, mely melléből zúgva száll,
hol szíve kicsiny műve jár
zord tollak sátorában,
zord tollak fényes sátorában.

Kár, kár, kár.
Boszorkányos egy madár.
A legtöbb ember másra vár,
nékik e dal túl vad s kopár.
Ha már dal, andalítson,
úgymond, hattyúdal andalítson.

Kár, kár, kár.
Örökké dalolna bár,
sose lenne szebb hangja már.
Sötét kámzsáján napsugár,
s dalol szíveszakadtáig,
száz évig, szíveszakadtáig.

Fekete az öreg holló,
az én kedves madaram,
fel a Napba, fel az égbe
dala károgva suhan.

/Ford.: Bernáth István/