Jónas Hallgrímsson: Izland

Izland, kedv hona, gazdagság hóharmatos anyja,
hajh, hol a hajdani fény, hősi hired hova tűnt?
Íme, eliramlik hát minden! régvolt ragyogásod,
az villámlik csak, mint veres éji vihar.
Mily csodaszép voltál! csillogtak a csúcsok, a gleccser,
tarka habok taraján kék, derüs ég remegett.
Akkor kélt keleten s kelt át a könyörtelen áron
hős eleink hada, míg végre hazára talált.
S éltek vígan, a vers volt csak gondjuk, s a vitézség,
s házat emeltek a völgy vézna virágfövényén.
Almannagjánk zuga még s folyamunk, a nagy
Öxara zúg fent, -
ülni az Althingot gyűlt ide hajdan a nép.
Thorgeir, Geir, Gunnar és Gissur, Hédinn s a nemes Njáll
itt esküdtek az új hitre a hívek előtt.
Hány lovas élt e helyen! hány büszke hajó hasogatta
s hány deli hős a habot, hordva remek rakományt!
S most mi kegyetlen kín tengődni, topogni csak egyre!
Már vak a múltra szemünk, ám a jövőbe se lát!
Művünk talmi tehát? hatszáz nyár hasztalanul telt?
Vagy tettünk-e szebb, jobb napokért valamit?
Mily szép volt e vidék! csillogtak a csúcsok, a gleccser,
tarka habok taraján kék, derüs ég remegett.
Almannagjánk zuga még s folyamunk, a nagy
Öxara zúg fent,
csakhogy az Althingot seki se tartja ma már.
Snorri lakát legelő veri fel, csupa tüske a Szent Szirt,
rajta gyerek, holló holmi kökényre ha lel.
Izland ifjai, földünkön-fölnőtt fiatalság,
íme a múlt fényét így fedi köd, feledés!

/Ford.: Lakatos István/