Geoffrey Chaucer: Kegyetlen szépség

I

Pillantásodtól menten meghalok:
szépségét már kibírni nem lehet,
döfése átüti a szivemet.

Ha tőled egy kedves szót nem kapok,
hogy összeforraszd ezt a friss sebet,
pillantásodtól menten meghalok:
szépségét már kibírni nem lehet.

Bizonnyal én csak ennyit mondhatok:
te döntesz holtom és éltem felett,
ha meghalok, tán végre elhiszed.
Pillantásodtól menten meghalok:
szépségét már kibírni nem lehet,
döfése átüti a szívemet.

II

Szépséged szívedből kiűzte a
szánalmat: a könyörgés mit sem ér,
irgalmad gőgtől láncra verten él.

Bűntelen leszek hát halál fia -
ez így igaz - hazudnom nincs miért.
Szépséged szívedből kiűzte a
szánalmat: könyörgés mit sem ér.

Jaj, ily szépséget rád halmoznia
a természetnek! senki el nem ér,
ha még elpusztul is szerelmedér'.
Szépséged szívedből kiűzte a
szánalmat: könyörgés mit sem ér,
irgalmad gőgtől láncra verten él.

III

Szerelmem szűntén jó kövér vagyok,
a rabkosztján tovább tengődni kár,
egy babszemet sem adnék érte már.

Szólt ő ezt-azt: békét csak nem hagyott,
mit bánom én: egy szava sem talál.
Szerelmem szűntén jó kövér vagyok,
a rabkosztján tovább tengődni kár.

Listájáról nevem kihúzatott,
és könyveimben neve már nem áll
többé soha - ez már örök szabály.
Szerelmem szűntén jó kövér vagyok,
a rabkosztján tovább tengődni kár,
egy babszemet nem adnék érte már.

/Ford.: Képes Júlia/