Izlandi költő: A Ríg-vers

Régi rege zengi: zöld uton járt
egy ifju isten, a viharos iramú,
ravaszdi velejű, szép fiatal Ríg.
Haladt a hegyen át, futott a völgyben,
kis kunyhót lelt, fa-kapuja tárva,
erre belépett. Benn kuporgott
rőzse-tűznél Ükapó, Ükanyó,
nagy munkában, ócska ruhában.
Ríg ajaka nekiered. íme buzog a tanács,
tessékelték lóca közepére,
jobbról-balról ültek az öregek.
Tipeg a kis Ükanyó, cipeli a kenyeret,
korpás lisztből durva sütésűt,
mást is hoz még, asztalra rakja:
gőzölög a leves, tölti a tányért,
szeletel főtt húst, fűszeres pecsenyét.
Megvacsoráztak, mennek aludni.
Ríg ajaka nekiered: íme buzog a tanács,
lefeküdt közibük káka-kötegre,
jobbról-balról szunytak az öregek.
Három éjszaka így telt, aztán
haladt a hegyen át, futott a völgyben.
Lassan-lassan múlt kilenc hónap,
és Ükanyó szült szénfekete gyereket,
vízzel hintvén, lett neve: Zsellér.
Sebesen cseperedik, ide néz, oda nyúl,
két kicsi tenyerén kérges a bőre,
görcsös az ujja, görbe a háta,
lőcs a lába, dagadoz a pofikája.
Gyarapodik az ereje, szorgos, dolgos,
kötelet készít, vesszőt vagdos,
munkál, sose pihen, ide-oda futkos.
Messzi mezőről jött mezétláb
egy markos lány, feltört talpú,
nagy lapos orrú - Mindenes a neve.
Tessékelték lóca közepére,
no, a házi legény odabújt mellé,
jót vihogtak, fölmelegültek,
Zsellér, Mindenes összefeküdtek.
Fakadt is aztán bő gyerek-áldás,
sok fiu született: Morcos, Mafla,
Béres, Böllér, Pákász, Pakulár,
Csordás, Csámpás, Faragó, Favágó,
Szurtos, Szőrös - vetettek-arattak,
erdőt törtek, almot hordtak,
kondát tereltek és szapora nyájat.
Sok lány született: Lompos, Lomha,
Kócos, Keverő, Kormosmacska,
Tenyeres-talpas, Teddide-teddoda,
Szárazdajka, Söprűboszorka.
Így nőtt szolgák sűrű nemzedéke.

Ment Ríg a hegyen át, futott a völgyben,
szép házat lelt, cifra-rovátkást,
erre belépett. Odabent tett-vett
fahasáb-tűznél egy szorgos pár.
Rokka-bordát faragott az ember,
fésült a szakálla, fürtje fodros,
szűknyakú inge bő és buggyos.
Orsót hajtott sebesen az asszony,
szépen, buzgón, szálat eresztve,
főkötő a haján, fűző a derekán,
ujjas a keblén, kendő a nyakán.
Az egyik: Nagyapó, a másik: Nagyanyó,
Ríg ajaka nekiered: íme buzog a tanács,
volt még ez-amaz, mentek aludni.
Lefeküdt közibük dunnás ágyba,
jobbról-balról szunytak az öregek.
Három éjszaka így telt, azután
haladt a hegyen át, futott a völgyben.
Lassan-lassan múlt kilenc hónap
és Nagyanyó szült vaskos gyereket,
arca piros volt, nagy szeme ragyogott,
gyolcsba csavarván, lett neve: Gazda.
Sebesen cseperedik, ide néz, oda nyúl,
neveli az ökröket, ácsol pajtát,
méri az udvart, köszörüli az ekét,
nagy leleménnyel kocsit is készít.
Asszonyt hoztak, kulcs csörög az övén,
befedi a testét meleg irhabunda:
Menyecske a neve, Gazda felesége.
Gyűrűt váltottak, vagyont növeltek,
szép kettesben lakot építettek.
Fakadt is aztán bő gyerek-áldás,
sok fiú született: Módos, Méltó,
Vaskos, Vállas, Terebélyes, Tehetős,
Büszkebajszú, Szépszakállú,
Szívós, Szorgos, Fukar és Fösvény.
Sok lány született: Kényes, Kandi,
Táncos, Takaros, Buksi, Buboska,
Csacska, Csípős, Szeles és Szende.
Így nőtt gazdák sűrű nemzedéke.
Ment Ríg hegyen át, futott a völgyben,
lelt nagy palotát, Nap fele tárul,
kifeszült bőrön kapu-vasa fordul.
A palota csarnoka felhintve bőven:
ujjukkal játszva, egymásra tekintve
fejedelmi szép pár: Apa, Anya ül benn.
Veszteg a ház ura íjat húroz,
hegyez és nyeseget vesszőt hozzá.
Csendben az asszony nézi ruháját,
keze simogatja csipkés fodrát,
a fején fejdísz, a mellén melltű,
szoknya-uszálya lengeteg ég-kék,
homloka fénylik, gyöngy szeme ragyogó,
keble fehér, mint frissen esett hó.
Ríg ajka nekiered: íme buzog a tanács,
közibük települt puha pamlagra,
jobbról-balról Apa, Anya ült ott.
Göngyöl a feleség könnyű terítőt,
tarka-mintát, vászon-abroszt,
szeletel fonatos gyönge kalácsot
jó buzalisztből, s rakja elébük.
Gazdag tálat, futtatva ezüsttel,
pirított szalonnát, forró pecsenyét,
édes, erős bort mély kannában -
így szállt rájuk gyorsan az este.
Ríg ajaka nekiered: íme buzog a tanács
lefeküdt közibük paplanos ágyba,
jobbról-balról Apa, Anya szunnyadt.
Három éjszaka így telt, azután
haladt a hegyen át, futott a völgyben.
Lassan-lassan múlt kilenc hónap,
és Anya ragyogó úri fiút szült,
tiszta szentelt vízzel hinti,
selyembe takarván, hívja Nemesnek.
Szőke a fürtje, fénylik az arca,
szeme szikrázó kígyópikkely.
Nőtt az úrfi és tanult már
védeni pajzzsal, vágni karddal,
íjat feszített, vesszőt hegyezett,
és kopja, kelevéz kezébe illett,
ebeket uszított, mént megülte,
forgó zuhatagot úszva szelte.
Jött erdőn át hevesen a völgybe
nagy viharos Ríg, rúnák bölcse:
fiának mondta, nevére fogadta,
ősei vagyonát mind neki adta,
őneki szolgál föld és csorda.
Havas, hűs úton indult az ifjú,
haragos hegyek közt várat látott.
Emeli a kardot, fogja a pajzsot,
a paripa táncol, és cseng a fegyver,
viadal, vész száll, véres a rét már,
hullik a sok nép - a föld övé lett.
Tizennyolc várat elhódított,
vitézei közt kincseket osztott,
drágaköveket, deli paripákat,
gyűrűt és csattot, dús arany ékszert.
Tengeren át is követet küldött
messzi nagyúrnak kastélyába:
látták ottan a fénybe-fürdő
szűk-övű szüzet, szép Kisasszonyt.
Vitték nőül az ifjú Nemesnek,
befedte lengő lágy ara-fátyol.
Ettek-ittak a várkastélyban,
és szaporodtak és sokasodtak:
Örökös az első, Bajnok a másik,
Lovag és Levente, Dús és Délceg,
rendre született Sisakos, Sólymár,
együtt játszott Apród, Aranyos,
azután Kedvenc, s Király a végső.
Nagyra nőttek a Nemes-ivadékok,
pajzsot ráztak, kopját törtek,
gyors paripáról messze nyilaztak...

/Ford.: Weöres Sándor/