Thórir Jökull Steinfinnsson: A Helgi-rímur (részlet)

 

Helgi szerelmes volt Thorkatlába, de nem lehettek egymáséi. Később a legény Grönlandra hajózott, és ott feleségül vette Thórunnt. Utóbb egyszer Thorkatla is Grönlandra vetődött, és téli szállást is kapott Helgiéknél, de csak azzal a feltétellel, ha az egész tél folyamán egyetlen szót sem vált Helgivel.
 

Nem nézték nagy-nevetőn
Thorkatlát a télen:
sorsuk sokkal jobb se lőn,
rosszabb se, eképpen.

Thórunn nem szenvedi ezt,
Thorkatlára támad:
"Vendég voltod végét vesd,
hagyd el hát e házat!

Most hát hadd mondom neked,
muszáj-néma némber:
háztüzünknél nincs helyed,
menj Isten hirével!"

Békén rejt ez bánatot,
mosolyogva mondja:
"Bántlak?! Háborgást hozok
boldog hajlékodba?!"

Helgi most kap észbe épp,
hogy házastársa sértett:
körülesdi hitvesét:
"Kegyes, kérve-kérlek,

hagyd, hogy szót értsünk hamar,
most és mindörökkön,
míg három hamvába hal
tüzed tűzhelyünkön."

Thórunn szól:" Szived szerint
húzódj hozzá, Helgi..."
- Lány s legény! Sok könnyet, kínt
kell még keseregni! -

Rázárják a réz reteszt
hálóház-homályra:
vágyva vágyták régen ezt,
hogy valóra válna.

Szép szavukat nincs szerem
végigsírni versben:
emlékezik emberem
s kedvese, keservben.

Megengedték hát! Maguk
maradtak! Nagy óra!
Sosem volt még ajkuk
kéjnek kóstolója.

Tűztápláló talpra áll,
s hálóházra csapva,
szól: "Szeretném, halld, te pár,
szavad ha szakadna!..."

Helgi hallgat huzamost,
majd harsog haraggal:
"Első tüzed tűnt le most,
vagy még lángja langall?!..."

"Férj! - a feleség felel -,
lám, lelked e leányzó!
Hisz hamvadt tűz három el,
füst se, láng se látszó!..."

"Nőkkel, nézd no, hej, nehéz -
mondja Helgi mordan -,
nem hiszem, hogy három rész
ily hamar kilobban!..."

Ágyról áll föl s átsüvölt
szilárdan:" Szerelmem,
szépséges szentem e hölgy,
szűntig él szivemben!"

Roppant rangos ruha van
Thorkatlán, s disz-éke:
megy-megy másnap módosan
Helgi műhelyébe.

Ring és reng a révnaszád,
búcsút rebeg Helgi:
végváltukról szót se vált,
boldog voltuk zengi.

Csókjuk csöndben rebben és
két karját kitárva
- fenyeget a feledés -
rí a régi mátka.

Helgi hallván hallja, így
susog volt arája,
sírván: "Szép szád, szemeid
szemem sose látja..."

Sziszegett-szúrt szörnyü szél,
száll a lány hajóra.
A költő keserve kél,
szenved kornyadozva.

Izlandra szórták szelek
Thorkatlát. Szomorgón
Saudafellbe beüget,
s bánat bántja otthon.

/Ford.: Majtényi Zoltán/