I
Anya leányát kérdi: "Felelj,
- Ti-lillil kicsi manóm -
kebleden mért csorran ki a tej?"
- Manó libeg át a cserésen.
"Nem tej az, annak vélni talán,
a tegnapi sör csorrant ide rám."
"Sör meg a tej, hisz össze se fér:
barna az egyik, a másik fehér."
"Bevallom hát, hisz rejteni kár,
elcsábított a koboldkirály."
"Kobold király ha elcsábított,
ajándékul mondd, miket adott?"
"Szép selyeminget adott legelébb,
hordtam, tüze most is testemen ég.
Adott cipőt, szinezüst-csatosat,
hordtam, de vagyok mind nyugtalanabb.
Aranyhárfát is adott, ha nehéz
gond ül szivemen, penditse a kéz."
Az első húrt, hogy penditi már,
fölül az ágyban a koboldkirály.
Mihelyt a második húrt veri már,
ágyából öltözni kél a király.
Mihelyt a harmadik húrt veri már,
inasát hívja a koboldkirály:
"Deres lovam haj, vezesd elém,
udvaromon hadd nyargalok én!"
II.
Vár kicsi Kjersti, az udvaron áll,
üget felé a koboldkirály.
Halovány arcára odalegyint:
"Kifecsegted anyádnak titkaink?"
Most aranyhárfád a szekrénybe tedd,
kijöttem ide, hogy elvigyelek."
Koboldkirály lova jó paripa
ül nyergibe föl Kjersti maga.
Száguldanak erdők zöldje alatt,
a leány ajkán egy szó sem fakad.
Száguldanak ők mély völgyeken át.
Sír Kjersti, de hallja a társ vigaszát:
"Kicsi Kjersti, csitulj, ne zokogj, ne tovább,
aranyváram lesz pihenő-palotád."
Nyargalnak az úton, a hegyre fel,
titkolt gyerekük mind ott szökell.
Játszik az egyik, a másik nevet,
szórnak elébük gyöngyszemeket.
Koboldkirály parancsot adat:
"Boroskancsód, lány, töltsd tele csak.
Boroskancsód, lány, töltsd tele csak,
Vess bele mámoritó magokat."
Nádszál-soványan a lány ime jő,
kancsóval a kezében táncba fog ő.
"Hol születtél, hol jöttél világra,
hol tettél szert e szűz-rokolyára?"
Szólt, ámde mihelyt egy kortyot ivott,
teremtőjét feledte legott.
"Hol születtél, hol jöttél világra,
hol tettél szert e szűz-rokolyára?"
Hegyen születtem, ott ér a halál,
- Ti-lillil kicsi manóm -
hegyen szeressen a koboldkirály!"
- Manó libeg át a cserésen.
/Ford.: Fodor András/
Anya leányát kérdi: "Felelj,
- Ti-lillil kicsi manóm -
kebleden mért csorran ki a tej?"
- Manó libeg át a cserésen.
"Nem tej az, annak vélni talán,
a tegnapi sör csorrant ide rám."
"Sör meg a tej, hisz össze se fér:
barna az egyik, a másik fehér."
"Bevallom hát, hisz rejteni kár,
elcsábított a koboldkirály."
"Kobold király ha elcsábított,
ajándékul mondd, miket adott?"
"Szép selyeminget adott legelébb,
hordtam, tüze most is testemen ég.
Adott cipőt, szinezüst-csatosat,
hordtam, de vagyok mind nyugtalanabb.
Aranyhárfát is adott, ha nehéz
gond ül szivemen, penditse a kéz."
Az első húrt, hogy penditi már,
fölül az ágyban a koboldkirály.
Mihelyt a második húrt veri már,
ágyából öltözni kél a király.
Mihelyt a harmadik húrt veri már,
inasát hívja a koboldkirály:
"Deres lovam haj, vezesd elém,
udvaromon hadd nyargalok én!"
II.
Vár kicsi Kjersti, az udvaron áll,
üget felé a koboldkirály.
Halovány arcára odalegyint:
"Kifecsegted anyádnak titkaink?"
Most aranyhárfád a szekrénybe tedd,
kijöttem ide, hogy elvigyelek."
Koboldkirály lova jó paripa
ül nyergibe föl Kjersti maga.
Száguldanak erdők zöldje alatt,
a leány ajkán egy szó sem fakad.
Száguldanak ők mély völgyeken át.
Sír Kjersti, de hallja a társ vigaszát:
"Kicsi Kjersti, csitulj, ne zokogj, ne tovább,
aranyváram lesz pihenő-palotád."
Nyargalnak az úton, a hegyre fel,
titkolt gyerekük mind ott szökell.
Játszik az egyik, a másik nevet,
szórnak elébük gyöngyszemeket.
Koboldkirály parancsot adat:
"Boroskancsód, lány, töltsd tele csak.
Boroskancsód, lány, töltsd tele csak,
Vess bele mámoritó magokat."
Nádszál-soványan a lány ime jő,
kancsóval a kezében táncba fog ő.
"Hol születtél, hol jöttél világra,
hol tettél szert e szűz-rokolyára?"
Szólt, ámde mihelyt egy kortyot ivott,
teremtőjét feledte legott.
"Hol születtél, hol jöttél világra,
hol tettél szert e szűz-rokolyára?"
Hegyen születtem, ott ér a halál,
- Ti-lillil kicsi manóm -
hegyen szeressen a koboldkirály!"
- Manó libeg át a cserésen.
/Ford.: Fodor András/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése