Somlyó Zoltán: Anyám

1

Az almárium tetején
sápadt világu árva mécs ég.
Lobbanó lángja hirdeti
a halál komor bölcsességét:

mellyel fölébünk helyezi
azokat, akik már nem élnek:
s szivünkre tűzi nevüket
örök emlékű ékességnek...

2

Zsidó asszony volt. Fiatal...
Nem volt ideje semmi másra:
imára oktatott s ügyelt
a fonott ünnepi kalácsra.

Megfoldozta ruháimat
s elaltatott egy szép mesével...
Aztán maga is lefeküdt,
s meghalt egy fehér téli éjjel...

3


Az almárium tetején
a mécsláng, mintha hivogatna...
Az anya hívja a fiát,
ki menne is, meg ittmaradna...

mert néki is van egy fia,
ki még az ő szavára boldog. -
Megcsókolom a kisfiam,
és lehúnyt szememmel kaddist mondok...