Elmúlt az ősz, beköszöntött a tél.
Mindent hó borított: az erdőt, a mezőt, a rétet, a fákat, a bokrokat.
A nyuszika egyre nehezebben talált
magának élelmet. Egy kicsit már el is keseredett, amikor az erdő szélén, egy
bokor ágán pirosló bogyókat pillantott meg.
Örült a fehér hó alól kikandikáló
bogyóknak, de nem érte el. Bánatára túl magasan voltak. Nem tudta, mitévő
legyen.
Kérte a bokrot: hajoljon le annyira,
hogy elérje a bogyókat. A bokor azonban, bár szeretett volna segíteni, nem bírt
lehajolni.
- Nagyon sajnálom... - mondta. -
Kérd meg a szelet, az talán tud neked segíteni.
A szél éppen arra járt, fel is
kavarta egy kicsit a havat. A nyuszika megszólította: segítsen neki, hajtsa le
a bokor ágát, hogy elérje a gyümölcsöt.
A szél szívesen segített.
Erősen fújni kezdett, fújta a
bokrot, a bokor egészen a földig hajolt, a nyuszika elérte az ágat és az ágon a
bogyókat.
Igazán boldog volt, és megköszönte a
szélnek a segítséget.
A szél is örült, hogy jót tehetett a
kis nyuszival.
/Ford.: Antalfy István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése