Öregeknek ifju voltam,
fiatalok közt öreg,
nem is széna, nem is szalma
volt a sorsom, de törek.
Ha fennhangon nem is mondták,
hallottam én, hogy „ Mi fán
termett ez?” és: „ Ha nem kérik,
minek húzza a cigány?”
Nyirettyűmből vándorbot lett,
hátamon a hegedű,
nem húztam én, mégis szólt a
vidám is, meg keserű.
Így bolyongtam, vándoroltam,
kottám lett a nagyvilág,
rétek hátán, patak habján
olvastam a muzsikát.
Ezért volt, hogy fű ha biccent,
ág ejtette levelét:
hegedűm már tovább búgta
ezt a hangjasincs zenét.
Ezért éhét ha üvölté,
fagyhalálát farkas, eb:
hegedűm is égre sírta
véle ezt az éneket!
Halkan, mint a füvek tánca,
máskor vonított a húr –
csoda-e, ha ily cigánynak
nem fizetett senki úr?
Most, hogy éltem alkonyulna,
hajnalodik a világ,
törli a bút homlokáról,
mint ablakról a homályt.
Hegedűmről is letörli
ezt a hosszú éjszakát?
Ne szakadjon, jaj, ne mondjon
húrja még jóéjszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése