Heinrich Heine: Májusban

Akikhez fűzött csók, szeretet,
az mind galádsággal fizetett.
Szívem szakad: de fönt a nap arca
a szép májust köszönti kacagva.

Tavasz virul. Már zöld a lomb,
erdőn a madárhad víg dala zsong,
lány és virág szüzien mosolyg rám -
ó, szép világ, ezerszer ocsmány!

Orcust dicsérem szinte már:
galád ellentét ott sose fáj:
a sajgó szív nyugalomra találhat
odalent, hol s Styx sötét vize árad.

Melankólikus moraja,
a stymphalidák sivár ricsaja,
metsző, rikoltó fúria-ének,
és cerberusi vau-vau kiséret -

A kín meg a balsors illik ide,
az árnyak könnyteli völgyeibe,
jó otthont nyújt Proserpina átkos
uradalma minden jajgatáshoz.

Itt fent azonban, mily iszonyat,
velőmbe szúr a rózsa, a nap,
a májusi kék ég gúnyt vigyorog rám -
ó, szép világ, ezerszer ocsmány!

/Ford.: Eörsi István/