Mennyire szerette a római nép
Valeriust, Brutus fegyvertársát, konzulságának részesét! Mégis mikor egyedül
maradt, más szelek kezdtek fújdogálni. Suttogni kezdték, hogy királyságra tör,
ezért nem vett maga mellé társat az elesett Brutus helyébe. Sokaknak az sem
tetszett, hogy a Velia domb tetején épített magának házat.
- Persze - suttogták -, magas,
megerősített helyen épít bevehetetlen várat!
És a gonosz pletyka, mint a gyom,
mindjobban terjedt. Megtudta ezt a konzul is, és felháborította a méltatlan
híresztelés. Népgyűlést hívott hát össze, hogy ennek egyszer s mindenkorra
véget vessen. A lictoroknak megparancsolta, hogy vesszőnyalábjaikból vegyék ki
a bárdot, az élet és halál feletti uralom jelét, s a vesszőnyalábokat engedjék
le a nép előtt, mintegy elismerve azt, hogy a nép ereje és hatalma nagyobb,
mint a konzulé.
Így megnyerve a nép jóindulatát,
beszélni kezdett:
- Megvallom nektek, polgárok, hogy
irigylem a derék Brutus sorsát, aki megszabadítva hazáját a zsarnokoktól,
hazájáért harcolva, a legnagyobb dicsőségtől övezetten halt meg, anélkül, hogy
megismerte volna, mi az a rosszindulatú irigység. Mert én, aki osztoztam
dicsőségében, és túléltem őt, kénytelen vagyok megismerni. Én, aki szintén
részt vettem Brutus oldalán a haza felszabadításában, a ti megítéléstek szerint
csaknem oda süllyedtem, ahová az Aquiliusok és Vitelliusok! Engem, aki oly ádáz
ellensége voltam és vagyok a királyoknak, azzal vádoltok, hogy királyságra
török? Azért, mert a Velia dombon építek házat? És ha magában a fellegvárban, a
Capitoliumon laknék is, joga volna-e ezt bárkinek is hinni rólam? Hát a belém
vetett bizalmatok oly ingoványra épült, hogy az számít, hogy hol vagyok, és nem
az, hogy ki vagyok? Hát csak ilyen csekélységen múlik nálatok egy ember becsületének
és nevének sorsa? De nem baj, polgárok, ne féljetek, Publius Valerius háza nem
fog benneteket fenyegetni. Lehordatom házamat a domb tetejéről a domb tövéhez,
hogy ti lakhassatok fölül, és én - a gyanúsított polgár - alattatok. A Velia
dombra pedig csak azok építsék házukat, akikre inkább rá meritek bízni
szabadságotokat, mint Publius Valeriusra!
A konzul keserű kifakadása megtette
hatását. A nép ismét kegyeibe fogadta, és többé semmiféle gonosz híresztelés
nem szennyezte be hírnevét. Valerius pedig az épületanyagot csakugyan a domb
lábához hordatta, és ott építtette fel házát.
Mint a népnek kedves embere,
mindazon jeles tetteiért, melyekkel a népet és szabadságát védelmezte, a
Publicola, Népszerető nevet kapta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése