Koppan a fagy s olykor esővíz
szemfájdító filmje pereg,
este meg lebegnek a türkiz
égen a piros föllegek.
A városon dermed november
alkonya, már a kisikált,
fejünkre borított üst, melyből
kidöntötte az év a nyárt.
Milyen hideg tud az ég lenni,
mikor ragyogva jön a tél
s ligetes a világ, ha messzi
útjáról a szél hazatér.
Szelek a horizonton körben
s a felhő piros szárny, uszony,
vagy átlátszó éggel tömötten
magas láda a hátukon.
Nézem, mint rég a messzeföldi
kiabáló sok üvegest –
a védtelen vizet befödni
hozzák a kékfényű jeget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése