Svájci népmese: Ne csúfold ki az éjszaka állatait

Egy szép nyári estén egy pásztor a kunyhója ajtajában állt, polentát evett és tejet ivott. A közelben a fák között egy bagoly röpködött és egyre azt kiabálta: "Bagoly, bagoly!" A pásztor el akarta űzni, és azért visszakiabált:

- Bagoly, bagoly!

Mikor látta, hogy a bagoly erre sem röpül el, elkezdte csalogatni:

Te is bagoly,

Én is bagoly:

Ha enni akarsz,

Jöjj ide hozzám.

Alig mondta ki a hívó szavakat, egy ember jelent meg előtte, akinek bagolyfeje volt, és így szóét hozzá:

- Hívtál, hát itt vagyok. Mit adsz nekem enni?

A szegény pásztor bizony nem számított ilyen látogatásra. Remegve felelte:

- Ha valóban velem akarsz étkezni, mindjárt hozok neked egy tál tejet, a polenta meg ott van a serpenyőben, egyél belőle, míg jól nem laksz.

A rémalak vad mohósággal kezdett el falni, és a polentás serpenyő egy pillanat alatt kiürült.

- Éhes vagyok! - mondta a pásztornak. - Mit adsz ennem?

- Itt van még egy vödör kenősajttal tele.

Egy szempillantás alatt a sajtnak is vége volt.

- Éhes vagyok. Mit adsz ennem? - kiáltotta újra a rém.

- Van itt még két érintetlen kerek sajt. Edd meg.

A két sajt is pillanat alatt eltűnt az éjszakai bagoly gyomrában.

- Éhes vagyok! Mit adsz ennem?

- Nyisd ki a szekrényt, és ami kenyeret, lisztet, sőt, cukrot, kávét, rizst csak találsz, azt mind edd meg.

Még ki sem mondta jóformán, s máris üres volt a szekrény. De az éjszakai bagoly éhsége egyre nagyobb lett.

- Éhes vagyok! - kiabálta dühösen, mintha legalább száz éve nem lett volna falat a szájában. - Mit adsz ennem?

- Itt van a tál, menj be a tejeskamrába, idd ki a sajtárból a tejet és edd meg a polcról a sajtot meg a vajat.

Öt perc múlva visszajött a rém és az előbbinél is mohóbban kezdett ordítani:

- Éhes vagyok! Mit adsz ennem?

- Menj le az istállóba és fald föl a disznót, a kecskéket, a teheneket.

Egy szempillantás alatt eltűnt a disznó, a kecskék, és valamennyi tehén, kivéve azt az egyet, amelyiknek a csengőjén egy Madonna-kép volt. Mikor ezeket is lenyelte, a rém iszonyú méregbe jött, hogy azt az egy tehenet nem falhatja föl, és elordította magát:

- Mit adsz ennem?

A szegény pásztor lehorgasztotta a fejét és azt mondta:

- Most már semmim sincsen.

- Akkor hát fölfallak téged!

Mikor ezt a pásztor meghallotta, fölkiáltott:

- Jézus, Mária, segítsetek rajtam! Jézus, Mária, könyörüljetek rajtam! - és azzal gyorsan lekapta a falról azt a feszületet, ami az ágya fejénél függött és két marokra fogta.

Erre az éjszakai bagoly egyet rikoltott és iszonyú dühvel, tüzet és lángot okádva kirohant az ajtón.

A pásztorfiú ijedtében elvesztette az eszméletét és a földre rogyott. Mikor újra magához tért, mindent megint a helyén talált: a polenta a serpenyőben volt, a tej a tálban, a kenősajt a vödörben, a kerek sajtok a deszkán, ahol mindig is volt a helyük és a szekrényben is minden ott volt megint: a sajtár újra tele volt tejjel, a vaj és a sajt ott állt a falipolcon, a disznó, a kecskék meg a tehenek az istállóban, mindegyik a maga helyén.

Attól kezdve aztán soha többé nem gúnyolódott az éjszakai állatokkal.

/ Ford.: Üveges Ferenc/