Hát itt vagy, újra itt, csillagos éjeimben,
kékszemű angyalom, te pilla-fátyolos szem,
te üdvöm-örömöm, elvesztett szerelem!
Azt hittem évekig, szivem legyőz s elátkoz,
s ím könnyes szemmel s édes mosollyal állsz most,
hogy újra megjelensz ágyamnál, hirtelen.
Két szót szóltál csupán – s a föld királya lettem.
Szivemre a kezed: sebem mély, mérhetetlen:
vájd, vájd mélyebbre még, s vidd véghez műved ott!
Soha hű szerető, lankadva már sebektől,
nem itta a gyönyört sötétebb éjszemekből,
s szebb homlokot soha nem ért még földi csók.
/Ford.: Szegzárdy-Csengery József/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése