Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány – ismerhetitek
Lee Annácska nevén,
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.
Gyermek volt, s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején.
Irigyeltek még az angyalok is
fenn a felhők tetején.
S ez lett oka, hogy sok éve már,
tengerpart bús mezején
felhők közül jött egy csunya szél
s meghült Annácska, szegény:
s elvitték úri rokonai,
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el őt
tengerpart bús mezején.
Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb ő meg én,
az lett az oka( mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején)
hogy jött felhőből éjjel a szél,
s meghült s meghalt a szegény.
De szerelmünk több volt mint soké,
ki nagyobb mint ő meg én,
okosabb mint ő meg én,
s sem az angyalok a felhők felett,
sem az ördögök tenger fenekén
nem tehetik, hogy szívtől a szív,
elváljunk, ő meg én.
Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém:
s csillag ha ragyog, már vele vagyok,
Annácska szemét lesem én:
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szivem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.
/Ford.: Babits Mihály/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése