Kedves mezei virágok,
szép tavaszi gyermekek:
kedv s örömre szült anyátok,
a természet, úgy szeret!
Szép ruhátok fénnyel hímzett,
Flóra szépen feldíszített,
égi pompa színetek.
Búsulj, tavasz népe! Lelket
nem adott ő mégse nektek,
s éjben kell így élnetek.
Nektek zengi a pacsirta
s fülemüle, mint szeret.
A szilfidek raja ringva
öletekben enyeleg.
Aphrodite szerelmének
puha párnát nem letépett
szirmaitokból vetett?
Tavasz népe, sírj! Tinektek
nem adta meg a szerelmet,
ezt az áldott örömet.
Ám ha anyja zordan Nanni
közeléből messze űz,
s szerelemről hitet adni
kezem szépen egybefűz:
ez az érintés tinektek,
szent kínom tanúi, lelket,
szót, életet, szívet ád,
s az istenek legnagyobbja
magas istenségét ontja
néma kelyhetekbe át.
/Ford.: Rónay György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése