Geoffrey Chaucer: Panasza üres erszényéhez

Erszényem, csak neked panaszkodom,
más senkinek, hisz kedvesem te vagy:
neheztelek rád: könnyű vagy nagyon,
ezért szívem nehéz, majd megszakad.
Úgy érzem, mintha ásnák síromat:
csupán irgalmadért zokoghatok:
gömbölyödj ki, vagy menten meghalok!

Add meg nekem, hogy éjten vagy napon
meghalljam végre csengő hangodat,
vagy színedet lássam, fénylő napom,
arany-sárgádnak párja nem akad.
Életem s szivem királynője vagy,
hisz mind a kettőt csak te mozgatod:
gömbölyödj ki, vagy menten meghalok!

Erszényem, kincsem, minden vigaszom
és megmentőm itt lenn az ég alatt,
segíts: legyek kivül a városon,
ha másra nem veszem már hasznodat!
Itt papformára megkopasztanak.
De hiszem, hogy imám meghallgatod:
gömbölyödj ki, vagy menten meghalok!

Ajánlás

Brutus-alapitotta-Albion
hódítója, vér szerint s szabadon
választott király, küldöm ezt a dalt
neked: te meggyógyítod mind a bajt:
essen meg szíved kínlódásomon.

/Ford.: Képes Júlia/