Angol férfiak, mért arattok,
ha mindig a porban maradtok?
Mért szősz szegény angol takács,
ha a ruhád elhordja más?
Mért hízlalod, véded, amíg van
erő karodban, holtodiglan,
ki szíja életed erét,
komisz uradat - a herét?
Angol Méhecskék, mért tinektek,
tőr, lánc, bilincs, miért siettek,
hogy fullánktalan uratok
uralkodhasson rajtatok?
Van, munkás, házad és szerelmed,
kenyeredért nem kell perelned?
Akkor hát mi a díj, a bér
a könnyedér, fájdalmadér?
Te vetsz, s vetésed más aratja:
kincsed van, s másnál a lakatja:
szősz, s jó ruhát csak úrfi hord,
van kardod, s elveszi a lord.
Vess, s légy ura az aratásnak:
gyűjtsél, s ne engedj senki másnak!
Szőj, s jó ruhád oda ne add:
kovácsolj kardot, s védd magad.
Lakásod nyirkos pince odva:
urad fenn dőzsöl mosolyogva.
Láncot csináltál? Ez a cél,
rád villog a kemény acél.
Hiába munkád és sirásod,
ásóddal ennen sírod ásod.
Csak szemfedőt szősz, bús fia
e földnek: sírod - Anglia!
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése