A folyó álmosító mágiája
az út monoton nyugalmába árad,
a táj távolát elmossák az árnyak
az ürességbe lassan szerte-szállva.
A nádkunyhót elrejtik mély homályba
a lombok és a tömött kusza ágak:
leng és lehull az alkony mint a bánat:
mint áttört csipkére nézek a tájra.
Vénusz lángja kigyúl a tiszta térben.
Az alvó áron csónak tör előre
gyors csapások biztos lendületével,
s a nyugvó nap a nedves víztükörre
új égboltot kovácsol fellegével:
izzik mély rózsaszíne, sűrű zöldje.
/Ford.: Orbán Ottó/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése