Ó. asszonyom, nem önt szeretem én,
de még a bájos Julia se bájol,
nem félek a fehér Opheliától
és nem gyulok fel Laura szemén.
A kedvesem ott él Kínába kinn:
agg szüleivel lakik ő nyugodtan
egy hosszú, vékony porcellántoronyban
a Sárga-folyó zúgó partjain.
Ferdült szemében álmodó szigor,
tenyérbe vágyik karcsú, könnyű lába,
a bőre villog, mint rézfényű lámpa,
hosszúkás körme kármintól bíbor.
Olykor kibukkan a fátyol alól,
fölötte csendbe csicsereg a fecske,
s ő minden este álmodón, repesve
barackvirágról, fűzfáról dalol.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése