Záporoktól felázott,
de most zöldben feszít
a föld,keblén virágok,
szellők nevettetik:
versenyt kacag az éggel
s engem bánat emészt el.
Az erdők lombosak,
a fákon tarka gúnya,
Flórán búzafonat
s tölgyet simít az ujja:
én járok feketében:
sorsom képe egészen.
A fákon a madárnép
százfélét énekelget,
fújja mind a magáét,
mesél boldog szerelmet:
dalol mind, s jaj nekem!
én kezem tördelem.
A rigók árnyra lelnek,
én baljós sírhelyemre,
ők magasá a mennynek,
én szemem földre szegve:
szabad mind: rab magam
vagyok s vígasztalan.
/Ford.: Kiss Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése