A hörcsögnek nincs bevásárlótáskája,
kosara, hátizsákja, de még egy lyukas tarisznyája sincs. Így hát minden
gabonaszemet a pofazacskójában kénytelen hazavinni.
Nos, egy hörcsög gabonaszemekkel
teli tarlóra bukkant egyszer. Nosza, megörült, és alaposan telegyömöszölte a
pofazacskóját. Boldogan talpalt haza, föld alatti üregébe. Éléskamrájában
szépen kiköpdöste pofazacskójából a gabonaszemeket, és gyorsan visszaloholt a
tarlóra újabb tartalékért. Miután vagy tízszer megtette oda és vissza az utat,
megtelt az éléstár.
A fáradt hörcsög elgyönyörködött a
teli kamrában.
"Egy teli kamra sokat ér, ám
kettő még többet érne!" - gondolta, s ezért fáradtságát legyőzve, gyorsan
új kamrát ásott, és ide-oda futkározva ezt is telehordta. Mire végzett, annyira
kimerült a hörcsög, hogy már szinte jártányi ereje sem volt.
"Két teli kamra sokat ér, ám
három még többet érne!" - gondolta sóváran. Ásott hát még egy kamrát, és
vánszorogva, sóhajtozva az is telehordta.
És még mindig rengeteg gabonaszem
hevert a tarlón.
"Biz bolond lennék, ha
otthagynám a sok, szép kövér szemet!" - vélekedett a kapzsi hörcsög, de
már nem volt ereje arra, hogy újabb kamrát ásson. Így hát sántikálva,
nyögdécselve a hálószobájába hordta a szemeket.
Beköszöntött a tél, leesett a hó. A
hörcsögök mind föld alatti hajlékukba tértek, és lefeküdtek a hálószobájukban.
Egyedül a mi hörcsögünk nem tudott aludni: nyakig ült a gabonaszemekben.
Elzsibbadt a lába, fájt minden porcikája. Tavaszig moccanni sem tudott. S aztán
egész éven át álmosan pislogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése