Afanaszij Fet: Az alkony búcsút int

Az alkony búcsút int a földnek,
a völgy ölén megül a köd,
az erdőn is ködök ömölnek,
s a fák tetején izzó üszök.

Mily észrevétlen sápadoznak
és hunynak ki a sugarak!
S milyen gyönyörrel ringadoznak
bennük a lombos sudarak!

Majd egyre titkosabbra válva,
mint álom: nől, csak nől az árny,
s az ágakat az este lángja
kirajzolja az ég falán.

Akárha a kétféle élet
vonzaná őket kétfelé,
s ölelnék lenn a drága földet,
s vágynának fent az ég felé.

/Ford.: Tellér Gyula/