Google+ Followers

2014. október 26., vasárnap

John Keats: Utolsó szonett


Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök –
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely pupként szelíden
mossa a föld emberi partjait,
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik –
nem – én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélegző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni örökkön,
ott élni mindig – vagy meghalni rögtön.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5