Juan Clemente Zenea (Kuba): Emlékkönyvbe

Mégy ama partra, honnét
én búsan visszatérek:
amit te most keresgélsz,
jaj, én vesztettem, én, el!

Mégy, hogy csodáld a hajnalt,
aranyfényt fest az égre:
én borús napra nézek,
kezd éjre hunyni végre.

Mégy, hogy fakassz virágot
termékeny televényen:
megyek, sátram fölüssem
sivár puszták derében.

Mégy, hogy gályád kiröppentsd
roppant tenger vizére:
mégy, hogy ifjúi ajkad
az álmok kelyhe érje.

Szunnyadjon vásznaid közt
veszett vihara szélnek,
hab dühét rontsa vágyad
evező-verdeséssel.

Ne kelljen könyörögnöd,
mint énnekem, az éghez:
hol én méregre leltem,
ó, mindig lelj te mézet!

/Ford.: Majtényi Zoltán/