Partján e hallgatag folyóvizeknek,
e menedék ölén, e hűs pagonyban,
hol majd fölém füvek s rózsák rezegnek,
alant örökre békén hadd nyugodjak.
Én kész vagyok rá! Napjaim borongva
derengeti már sápatag sugárzat,
s mint végső örömeim hírhozója,
hajszálaimra élet hava árad.
De vajh, mi lesz, ha néha csöndes éjjel
elkószálok, mint árny, melyet ború űz,
s míg cirógatom érzékeny tenyérrel,
nem szánja kínom más, csak szomorúfűz?
Ó, vajh mi lesz, ha mély búba borulva,
a sírkövem fölött egy gondolat bánt,
sóhajtok, mert népem rabiga sújtja,
s fürkészem szép Kubám égboltozatját?
Viharzó még! De bár későn fakadnak
reményeim naptüzei tünde fénnyel,
partja mentén az atyai folyamnak,
ott, őseim közt, hadd pihenjek én el.
S ott, hova szült forgandó sors szeszélye,
s a zord órán bölcsőmben ringatának,
súlyos terhem hadd vessem ott le végre,
s hadd szunnyadjak el keblén a halálnak!
/Ford.: Majtényi Zoltán/
e menedék ölén, e hűs pagonyban,
hol majd fölém füvek s rózsák rezegnek,
alant örökre békén hadd nyugodjak.
Én kész vagyok rá! Napjaim borongva
derengeti már sápatag sugárzat,
s mint végső örömeim hírhozója,
hajszálaimra élet hava árad.
De vajh, mi lesz, ha néha csöndes éjjel
elkószálok, mint árny, melyet ború űz,
s míg cirógatom érzékeny tenyérrel,
nem szánja kínom más, csak szomorúfűz?
Ó, vajh mi lesz, ha mély búba borulva,
a sírkövem fölött egy gondolat bánt,
sóhajtok, mert népem rabiga sújtja,
s fürkészem szép Kubám égboltozatját?
Viharzó még! De bár későn fakadnak
reményeim naptüzei tünde fénnyel,
partja mentén az atyai folyamnak,
ott, őseim közt, hadd pihenjek én el.
S ott, hova szült forgandó sors szeszélye,
s a zord órán bölcsőmben ringatának,
súlyos terhem hadd vessem ott le végre,
s hadd szunnyadjak el keblén a halálnak!
/Ford.: Majtényi Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése