Középkori angol dal: Alyson

Jő március, jő április,
pattan a lomb az ágon.
A madárkák csapatja friss
nótába kezd a fákon.
Lobban szerelmi lángom,
a legszebbet kivánom,
ki lett hév napvilágom,
s rabjává tett, bizony.
Az ég mutatta, úgy hiszem
az útat, mely hozzá viszen,
és minden nő közül szivem
tiéd lett, Alyson.

Szeme éj, pillája selyem.
Fonatja arany-ága
himbál, s nevet szerelmesen.
Hó teste, gyönge válla
bűvöl, s ha nem kivánna,
s nem lehetnék a párja,
vágyamtól nemsokára
elalélnék, tudom.
Az ég mutatta, úgy hiszem,
az útat, mely hozzá viszen,
és minden nő közül szivem
tiéd lett, Alyson.

Képem miattad halovány,
csak forgolódom ébren,
várlak, édességes leány,
hívlak, kíntól kisérten,
nincs is szó, mely ekképpen
leírja kellemében,
hisz az egész vidéken
a legszebb hajadon.
Az ég mutatta, úgy hiszem,
az útat, mely hozzá viszen,
és minden nő közül szivem
tiéd lett, Alyson.

Éjjelente lázban küszködöm,
csak jönne már a párom,
vágyam megáradt vízözön,
hisz oly régóta várom,
a kín csak meg ne ártson,
elérlek minden áron,
kacérkodó virágom,
no, hallgasd meg dalom.
Az ég mutatta, úgy hiszem,
az útat, mely hozzád viszen,
és minden nő közül szivem
tiéd lett, Alyson.

/Ford.: Tóth Judit/