Középkori angol dal: Tavaszi dal

 

Városba jött a kikelet,
virág, madárdal, lehelet,
harsány öröm hozója.
Völgyben nárcisz-réteken
fülemüle énekel,
száll a szárnyas nóta.
Szőlőrigó folyvást perel,
téli bánat elszelel,
nyit erdődísz bimbója.
Csodálatos sokaság
mind a csicsergő társaság,
zendül a hegy s a róna.

Rózsa ölti szép színét,
ifjú erdőn szerteszét
nőnek mind a lombok.
Hold sugárzik gazdagon,
milliom a liliom
s a kakukfű boldog.
Udvarolnak vadkacsák,
hím vidámít párocskát:
folyami bolondok.
De a szerelmes mind zokog,
én is azok közül vagyok,
kiket szerelem fog.

Hold teríti fényeit,
szép ragyogó Nap éppen így,
míg cseng a madár-ének.
Harmat érint dombokat,
állatok súgnak titkokat,
mind szeretkeznének.
Forr még a giliszta is:
a nő hetyke és hamis:
illik a nemének.
Ha egytől megfosztatom,
jókedvem megtagadom
s a vadonba térek.

/Ford.: Weöres Sándor/