Midőn vonul, mint nap vagy hold korongja
nyomán rezeg a menny boltján a mély kék,
magam körül érzem sugárverését:
valami könnyűség árad borongva...
érzem: e neszt álmatag élet ontja...
érzem csupasz test gyöngéd remegését...
rózsák szavát...s mint liliomfehérség,
oly boldogíton üde válla dombja...
S hogy úszik illatozó bűvkörében!
A nyugalmas szemhéj alatt a kék szem
tekintete úgy dereng, mint a hajnal!
De mindez, mindez mély bánatba süllyedt...
mint csillag, mely a vízben ringva lüktet,
egy könnycseppben, melyet a szem marasztal...
/Ford.: Majtényi Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése