Titkos csábítások hegyfokán,
bűnös és szent tájakra meredve,
éji lomb hol hullván ring a fán,
ünnepünket keressük mi egyre.
A mi óránk lessük csöndesen,
nincs bennünk harag, se szende bánat.
Szerelmünk elnémult teljesen.
Gazdagságunk nyomora eláraszt.
Szavaink föld alatti szavak,
így a hallgatag kutak beszélnek:
- Hol a kékség mosta arcomat,
hol nehéz gond és kétség igézett...
S ekkor suhan el fejünk felett
az ég két halványkék galambja,
És utunkra piheként pereg
galambszárnyak bizodalma:
Mosolyt fakaszt, újjászületőt
sugara szemünket nyitja tágra.
S egy fenyőre, mit a fény beszőtt,
úgy nézünk, mint földre száll csodára.
/Ford.: Garai Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése