A pusztaságot is mily tarkaság lepi!
Az erdő - meg kell mondanom -
még sokkal gazdagabb szépségekkel teli.
A rét, az járt ám jól nagyon.
Üdv hát szorgos buzgalmadért, nyár, üdv neked!
És mert én szünetlen csak téged dicsérlek,
hát te is vigasztalj, sírót, kérve-kérlek:
tudd meg, mi kínoz engem: kit én imádok, nem szeret.
El nem felejthetem a Jót s nem is fogom:
eszembe sem jut más egyéb.
Míg számról dal fakad, mindegyre hallatom
új és méltó dicséretét.
Később több szóval is, most ennyi elég legyen:
hogyha rátekinthet, boldogság a szemnek,
s erényéről ha zengve-zengnek,
az boldogság a fülnek. Így hát üdv néki, s jaj nekem!
/Ford.: Csorba Győző/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése