Holt világ, végtelen tengerár, a komor
árny s kísérteties fény szakadékot alkot,
vonagló szirtsor ír elnyúlt csigavonalt ott,
s a csípős ködön át észvesztve ellohol.
Ráncos, jégtömbökön görgő ég, zord pokol,
hol szállnak szélsebes szárnyon a síri hangok,
hol hörgés, zokogás, jajszó s hahota harsog,
vaskürtjén melyeket baljós vihar kohol.
Ingó csúcsán falánk hab marta hegyfokoknak
régi fajok borús istenei dacolnak,
mint álomba fagyott, ólomszínű csapat:
s a tekergődző nyakát néhány otromba medve
himbálja, ősi hó által fehérre festve,
szörnyűn és ittasan, s kéjtől nyáladzanak.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése