Fjodor Tyutcsev: Mikor már szinte roppan

Mikor már szinte roppan
terhe alatt a szív
és mindent olthatatlan,
ijesztő éj borít:

mikor némulva reszket
ajkunkon a panasz
s többé már nem nevettet
a baráti vigasz:

hirtelen csapodár fény
tör be az ablakon
és üdítő sugárként
fröccsen szét a falon:

az égbolt magasának
kéjéből frissítő
fuvallatokban árad
illat és levegő...

Tanulságot, tanácsot
nem hoznak, bűv-igét,
rágalom és gyalázat
ellen egyik se véd -

mégis érezzük: áldott
jóságuk mily közel,
s oszolni kezd a bánat
s lélekzik a kebel...

Ily üde, drága, boldog
üdv volt s ezerszeres
üdv nekem - a tudat, hogy
szerettél s hogy szeretsz!

/Ford.: Szabó Lőrinc/